AHOL AZ ÁLMOK VALÓRA VÁLNAK – POPPIEANDCO

2020-03-27 Kitti

A YESS Talks! a YESS EVENT HIRE blogsorozata, ahol számunkra kedves, a rendezvényszakma területén tevékenykedő alkotók és márkák történeteit mutatjuk be az olvasóknak. Mi a YESS-nél, törekszünk az előremutatásra, a fejlődésre, a hazai rendezvénypiac színesítésére és tudjuk, hogy ezen törekvéseinkkel nem vagyunk egyedül. Nem titkolt szándékunk, hogy virtuálisan még közelebb kerüljenek az inspiráló, újító, előremutató hazai szolgáltatók közönségükhöz. Célunk, hogy minél többen megismerjék a márkák mögött álló emberek történeteit, ihletének forrását és a szakma szeretetének mozgatórugóját.  

Csák-Borbély Edina, a PoppieandCo alapítója mesélt nekünk.

 

Kérlek mesélj a vállalkozásodról, cégfilozófiádról.

Ezen a néven 2015-től létezik, de tulajdonképpen kisebb nagyobb megszakításokkal 2004 óta dolgozunk különböző felállásokban. Szüleim koncerteket és sporteseményeket szerveztek a Népstadionban és létesítményeiben, így konkrétan beleszülettem a rendezvényszervezés világába. Szinte minden eseményen ott voltam velük egészen pici koromtól. 14 évesen kezdtem mellettük dolgozni zsebpénzért. Így jutottunk el az apró feladatoktól később a több ezer fős rendezvények teljes körű szervezéséhez majd lebonyolításához. Rengeteget dolgoztam mellettük, velük közösen majd önállóan. A nagy adag maximalizmus, ami kísér a munkámban is, tőlük ered. Ugyan voltak időszakok, amikor nyugodtabb életre vágytam, az egyetemi évek alatt mást képzeltem jövőmnek, de az élet mindig visszasodort a rendezvények nyüzsgő és sokszínű világába.

Visszatérve a poppiera, a poppie egy becenév a természet szeretetéből és a pipacs mániámból ered. Gyerekkoromban órákig képes voltam leülni és álmodozva elveszni egy pipacstengerben. A poppieandco is egy ilyen álmodozás, egy szerelemprojekt. Alapvetően nincsenek állandó csapattagok én vagyok Poppie, a Co : kollégáimat, a barátaimat jelöli. Csak olyan munkát vállalok, ami valamiért beindítja a fantáziámat, akreativitásomat, azaz új kihívások elé állít. Nem kell nagy dolgokra gondolni, egy apró projekt lehet legalább olyan örömteli, mint egy több száz fős esemény.

kétféle esemény szervezését vállalom :

-családi ezen belül esküvők, keresztelők és születésnapok

– valamint céges események : konferenciától kezdve a gála eseményig bármilyen rendezvény szervezésében és lebonyolításban örömmel részt veszek.

A szervezés mellett a másik főág egyes események stílusának, dekor koncepciójának megálmodása.Ha az adott esemény megvalósítása több főt igényel az aktuális feladatot egy baráti meeting során vázolom a többieknek és az vesz részt benne, aki szeretne. Barátaimnak is van saját vállalkozása, vagy állandó munkája- így a fő motiváció részükről sem feltétlenül a pénz, hanem az, hogy együtt valami emlékezeteset alkossunk. Kollégáim között vannak virágbolt tulajdonosok, mester virágkötők, rendezvényszervezők, pr managerek, közgazdászok, újságírók, tanárok és edzők.

A lényeg az, hogy azonosulni tudjon a projekttel. Aki beleszeret, az dolgozik velem közösen az adott eseményen. Így garantálható a minőség, az egyediség és sokszínűség. Jól dolgozni csak szenvedéllyel és jó légkörben lehet. Szerencsére ez jellemzi a vállalkozásomat, még akkor is ha egy – egy projekt sok erőt és időt is igényel tőlünk. Rengeteget nevetünk.

mottónk: ahol az álmok valóra válnak, ahol a kreatív ötletek szabadon szárnyalnak…
Mi az a 3 szó, ami leginkább jellemzi a PoppieandCo-t?

vidámság szenvedély maximalizmus

Mik a kedvenc trendjeid jelenleg? Design, enteriőr, gasztronómia, rendezvény területén bármi, ami most a szívedhez közel áll.

Alapvetően szinte mindenre nyitott vagyok és keresem is az újdonságokat, de nem tartom magam trendkövetőnek semmilyen téren. Számomra sokkal különlegesebb, ha valamilyen egyedit dolgot látok, tapasztalok. Talán ez is tud leginkább inspirálni. Látok valamit, ami elindít bennem egy folyamatot, továbbgondolom és abból születik meg egy poppie-s „termék”majd valamikor. Dekorációban nem szeretek sok színt keverni, inkább kiegészítőkkel, bútorzattal színesíteni az elképzelt koncepciót. Így ismertelek meg Titeket is. Szeretem a letisztultságot,az egyszerűséget a harmóniát. Stílusban a modern elegancia áll hozzám közel, de mindenre nyitott vagyok, ha érzem azt a pluszt benne. Nem kedvelek sablonok alapján dolgozni és van egy-két stílus amivel nem tudok azonosulni, azokra inkább nemet mondok.

Mi inspirál Téged leginkább?

Nehéz erre bármit is mondani. Azt hiszem, erre sem létezik sablon. Mindig más inspirál.
Ha megkeres egy páros, hogy szervezzem meg az esküvőjüket, sosem mondom azt rögtön, hogy rendben, küldöm a szerződést és vágjunk bele. Úgy gondolom, hogy a kölcsönös szimpátia legalább olyan fontos az üzletben, mint a magánéletben.

Szeretem megismerni az ügyfeleimet, a motivációjukat így első találkozáskor rengeteg kérdéssel bombázom őket. Közben persze magamról, a munkámról is beszélek. A reakciókból hamar kiderül tudunk-e együtt dolgozni vagy sem. Ha működik a kémia, akkor lehet jobban belemélyedni az elképzelésekbe majd a megvalósításba. Ilyen esetben a páros maga lelkesít, az ő elképzelésük inspirál. Sokszor előfordul azonban, hogy az esküvő szervezését vállalom, de a dekoráció kivitelezését nem, mert az adott elképzelés tőlem távol esik. Mivel a legjobbat szeretném a megrendelőmnek, így olyan kivitelezőt fogok nekik javasolni, akik abban a stílusban a legmeggyőzőbbek a piacon. Számomra ez a legfontosabb, így tudom garantálni a minőséget és a személyre szabott egyedi szolgáltatást.
Kedvenc megvalósult munkáid? Miért ezek állnak legközelebb a szívedhez?

Minden esemény más, így másért emlékezetes vagy kedves Nekem. Mind szerelemprojekt, így nehéz kiragadni bármelyiket is. Talán inkább egységesen azt mondanám szinte minden esküvő nagy kedvenc. Ez ugyan jóval megterhelőbb műfaj, mint egy céges esemény megszervezése, hiszen az utóbbinál kevésbé érvényesül az érzelmi oldal, ott csak szakmailag kell helytállni.

Az esküvő más, szinte összenövök a párokkal, velük együtt dobog a szívem, az Ő napjukért- ami így mindig egy kicsit az enyém is. Hatalmas a felelősség, hiszen jobb esetben mindenki egy ilyen napot szeretne szervezni és átélni az életében. Egy tökéletes Nap –mindenkinek ez a vágya, én pedig a legjobbat akarom nekik, pont úgy, ahogyan ők megálmodták. Ha kell tűzön –vízen át, a lehetőségeikhez képest. Ha felmerül valamilyen kérdés vagy probléma, amire nem tudom a választ, addig megyek, amíg nem találok rá valamilyen megoldást. Nem ismerek lehetetlent!
Szerencsés vagyok, mert több ismert ember, élsportoló is bizalmat szavazott az évek folyamán és rám bízta életének egyik legfontosabb napjának szervezését és dekorálását is! (Szilágyi Áron, Knoch Viktor, Holman Dávid, Sydney van Den Bosch, Weisz Fanni )

Egy ilyen feladat hatalmas elismerés, de egyben még nagyobb kihívás is, hiszen sokszor titokban kell tartani, vagy éppen a sajtóval együttműködni. Ha mégis kiszivárog egy –egy nem kívánt részlet, azt rugalmasan kell tudni kezelni. Ilyen volt Weisz Fanniék esete, amikor a meghívók kiküldése után az egyik rokon eljuttatta a sajtónak a szertartás részleteit, így az esküvő időpontja előtt három héttel kellett új helyszínt találnom a szertartásra, majd értesíteni a meghívottakat, valamint a szolgáltatókat a változásokról. Természetesen sikerült és fantasztikus lett minden, jobb, mint az eredeti terv és igazán emlékezetes volt mindenki számára!

Van olyan álomprojekted, amit már régóta szeretnél megvalósítani?

Huh, hát az elmúlt évben nagyon sokat dolgoztunk az esküvők mellett, két helyszín – Etyeki kúria és a Societé rendezvényeinek dekorációját is kivitelezzük és volt jó pár érdekes tematikus projektünk is, amit nagyon szerettünk. Ilyen volt például a Tesla kiállítás megnyitója.

Az idei évben is rengeteg fantasztikus projektek előkészítésén dolgoztunk, amiket sajnos a kialakult helyzet miatt nem tudunk megvalósítani. Bízom benne, hogy hamarosan helyre áll a világ és ezzel együtt a rendezvényekre is nagy szükség lesz legalább annyira, mint a korona vírus megjelenése előtt, ha nem jobban.

Sokan kérdezték már tőlem, nem akarok – e bővülni, nagyobb olyan „igazi” cég lenni. A válaszom mindig az volt és lesz, hogy próbáltam már és nem tetszett az irány. A poppie én vagyok, a munkám, a tudásom, a szenvedélyem a szívem és a lelkem, és esszenciális adalékként pedig a tehetséges barátok, és szolgáltatók, akikkel együtt kivételes eseményeket tudunk megvalósítani.

Ez csak így kicsiben tud működni, mert így szeretem és így minden álomprojekt.

 

PoppieandCo
www.poppieandco.hu
info@poppieandco.hu
+36/70 403-9989
Instagram:@poppieandco

Vélemény, hozzászólás?