Múlt hónapban a Normafa Rendezvényház nyílt napján jártunk bútorainkkal.
Ha természetközeli esküvőt vagy vállalati rendezvényt szeretnél és a létszámod nem több, mint 120 fő a Normafa Rendezvényház egész évben vár benneteket.
A Rendezvényház szolgáltatóival, többek között velünk is találkozhattak a vendégek a március végi nyílt napon. Igyekeztünk minden igényt kielégítően több, a legkülönbözőbb stílusokat is lefedve bemutatni a rendezvényhelyszín számtalan arcát.
Az ilyen jellegű események számunkra azért is különösen fontosak, mert végre megmutathatjuk, hogy a legkülönbözőbb stílusokhoz és színvilágokhoz is mennyire jól passzolnak bútoraink. Ilyenkor egy légtérben, akár pár méteren belül találkozik a menthetetlenül romantikus stílus a vagány modernnel, a legújabb trendet képviselő pedig az igazán visszafogott, klasszikussal. Bérelhető székeink és asztalaink mindegyikét elvittük és bemutattunk a nyílt nap közönségének.
Négy bérelhető Hank tölgy asztalunkra négy különböző dekorációt álmodott meg Kriszti – a Wedding Factory dekoratőre, a terítéket pedig négy különböző cateringes cég szolgáltatta. A képek magukért beszélnek. Mindenki megtalálhatta számára a szívéhez közel álló stílust.
Az első asztalunknál a púder szín dominált. A kellemes, lágy hangulatot két típusú fehér, bérelhető székünkkel finomítottuk tovább. Jenny, a fa lábú, plexi székünkkel egy modernebb megjelenést kölcsönöztünk, fehér, fém vázas Lucy székünkkel pedig a geometria szerelmeseinek áldoztunk.
Második asztalunk föle egy pompás pampás dekorral kápráztatott el minket Kriszti. A legújabb külföldi trendekre alapozva egy óriási szárazvirág installációt lógatott be Hank fölé, ami az egész asztal alaphangulatát megadta. Az erőteljesebb, sötétebb színek miatt itt Johnny székünkkel és egy izgalmas csavarral, réz színű Suzy székünkkel terveztük az asztalképet.
A harmadik, bérelhető asztalunk a kék árnyalatit vonultatta fel. A lemenő napfényben csodálatosan érvényesült az egész dekoráció, ilyen fényekre számíthattok, ha a Normafa Rendezvényházban, naplementekor tartjátok vacsorátokat.
Az alsó teremben berendeztünk egy esőbiztos szertartási helyszínt is. Akkor sem kell elkeserednetek, ha esetleg a rossz idő miatt beltérre szorultok a ceremónia idejére, hiszen réz színű Suzy székeinkkel és a száraz virágokkal gyönyörű szertartáshelyszínt tudtok kialakítani itt is.
A legutolsó asztalunkhoz szintén Suzy székeinkkel terveztünk. A flamingós háttér előtt az asztalon kereszteztük a szárított pálmák és pink gyertyák játékosságát a catering által biztosított óriási vintage tányérokkal, ezzel pedig egy újabb merész összeállítást mutattunk be a vendégeknek, hiszen tudjuk, ahány vendég, annyi elképzelés és ízlés.
Köszönjük a Normafa Rendezvényháznak, hogy ott lehettünk és mindenkinek, aki hozzájárult, hogy ilyen szuperül sikerült az egész nap!
Normafa Rendezvényház: https://www.facebook.com/normafa.rendezvenyhaz/
Wedding Factory: https://www.weddingfactory.hu
Max Club: https://maxclub.hu
YESS EVENT HIRE: https://yesseventhire.hu
Bucek Fabrication: https://www.facebook.com/bucekfabrication/
Edina’s paper weddings: https://www.facebook.com/edinaspaperweddings/
Gitta Grafika: https://www.facebook.com/gittagrafika/
Daniel Karczag International & Destination Wedding Photography: https://www.facebook.com/danielkarczag/
PhotoFun Company: https://www.facebook.com/photofuncompany
Esküvői buli: https://www.facebook.com/eskuvoibuli
Amerikaiszek: https://amerikaiszek.hu
Dessert Service Food Truck: https://www.facebook.com/dessertfoodtruck
Munyisüt: https://www.facebook.com/munyisut
Yes, I brew: https://www.facebook.com/yesibrew
Kiss Lenke: https://www.facebook.com/dalocska
ArtGastronomy Catering: https://www.facebook.com/artgastronomy
Budapest Party Service: fb: https://www.facebook.com/BudapestPartyService
La Fiesta Party Service: https://www.facebook.com/lafiestapartyservice
Fody Event and Party Service Kft.: https://facebook.com/Fody-Event-and-Party-Service-Kft-206309299462935)