MODERN, HAZAI, KÉZMŰVES – BUCEK FABRICATION

2020-04-09 Kitti

A YESS Talks! a YESS EVENT HIRE blogsorozata, ahol számunkra kedves, a rendezvényszakma területén tevékenykedő alkotók és márkák történeteit mutatjuk be az olvasóknak. Mi a YESS-nél, törekszünk az előremutatásra, a fejlődésre, a hazai rendezvénypiac színesítésére és tudjuk, hogy ezen törekvéseinkkel nem vagyunk egyedül. Nem titkolt szándékunk, hogy virtuálisan még közelebb kerüljenek az inspiráló, újító, előremutató hazai szolgáltatók közönségükhöz. Célunk, hogy minél többen megismerjék a márkák mögött álló emberek történeteit, ihletének forrását és a szakma szeretetének mozgatórugóját.  

Polgár Gabriella, a Bucek Fabrication alapítója mesélt nekünk. 


Kérlek mesélj
a vállalkozásotokról.

Vállalkozásunkat 2018-ban indítottuk el, miután visszaköltöztünk Németországból Magyarországra. A kint töltött idő alatt is sokat gondolkodtunk, hogy mibe vágjunk majd bele, ha hazajövünk. Egy kedves barátunk tanácsára, – aki dekoratőr is – fogtunk bele a dekorációs eszközök gyártásába és bérbe adásába. Ő maga is sokszor ütközött akadályba, amikor elképzelt egy különleges dekorációt, installációt, de megfelelő eszközök hiányában nem tudta kivitelezni azt. Kisebb dekorosoknak, virágkötőknek is jó alternatívát jelenthetünk, mivel egy-egy esküvő alkalmával változatos dekort tudnak alkotni, anélkül, hogy feleslegesen halmoznák készletüket, mivel tőlünk bérelhetik az egyes kellékeket.
Egy kis családi vállalkozás vagyunk, amiben a férjem az alkotó én pedig a kapcsolattartásért és minden más feladatért felelek. Alkalmanként egy családtag segítségét szoktuk a termékek gyártása során igénybe venni. Amikor eldöntöttük, hogy dekorációs kellékekkel kezdünk el foglalkozni, sorra vettük, hogy miben tudunk valami olyasmit alkotni, ami egyelőre hiányzik az itthoni kínálatból. A férjem igazi ezermester, aki fúr, farag, szélvédőt javít főállásban, hegeszt és asztalos szakmával is rendelkezik. Tehát mindenképpen abból indultunk ki, hogy valamilyen modern termék gyártásába fogjunk. Én nagyon szeretek ismerkedni, beszélgetni, és vágytam is rá, hogy itthon kialakítsak egy új ismeretségi kört. Kezdetben logisztikai munkám mellett foglalkoztam a Bucek Fabricationnal, ami mára a fő állásommá nőtte ki magát. Modern, fiatalos, friss kiegészítőket kínálunk a házasulandó pároknak, esküvő dekorosoknak, rendezvényszervezőknek, magánszemélyeknek. Az ő eseményeiket, rendezvényeiket szeretnénk színesebbé és változatosabbá tenni bérelhető eszközeinkkel. Esküvőhelyszínek, bárok is igénybe szokták venni kiegészítőinket, akár állandó dekor elemként is. Célunk olyan egyedi termékeket alkotni a megrendelőink elképzelése és igénye alapján, amelyeket szezonokon keresztül tudnak hasznosítani. Cégünk filozófiája: modern, magyar kézműves dekorációs eszközök, virágtartók, boldogságkapuk, állványok, polcok és más kreatív eszközök bérbe adásával és egyedi gyártású elemekkel emelni az esküvők és céges rendezvények színvonalát.

A meglévő bérelhető kínálatunk mellett gyakran készítünk egyedi méretű állványokat, virágtartókat, boldogságkapukat, polcokat stb. Legutóbbi együttműködésünk gyümölcse egy komplett virágüzlet berendezése volt. Budapest és környékére akár a termék kiszállítását is vállaljuk. Ezen kívül lehetőség van postai csomagként megrendelni kisebb termékeinket. Nagy öröm számunkra, hogy csak a múlt héten Debrecentől Kaposvárig több különböző helyre kérték népszerű táblatartó állványunkat.


Mi az a 3 szó, ami leginkább jellemzi
Bucek Fabricationt?

Lelkiismeretes, letisztult, egyedi. Minden egyes termékünket nagy gondossággal készítjük, folyamatosan fejlesztjük magunkat és eszközeinket is. Az utóbbi időben a legtöbbször letisztult fém dekorációkat, táblatartó állványokat készítettünk, sokszor visszaköszönnek a geometrikus formák munkáinkban, amit nagyon szeretünk és közel áll hozzánk. Egyedi, mivel bármilyen a megrendelő által kért méretben, formában el tudjuk készíteni a fém vagy fa kiegészítőket, állványokat, boldogságkapukat.

Mik a kedvenc trendjei
tekjelenleg? Design, enteriőr, gasztronómia, rendezvény területén bármi, ami most a szívedhez közel áll.

Szeretem a fehér, pasztell tereket, ahol karakteresen megjelennek a geometrikus formák. Rendezvény dekorációnál nagyon izgalmasnak találom, hogy egyre több szárazvirág kompozíciót lehet felfedezni, annak ellenére, hogy alapvetően, a buja zöld növényeket kedvelem. Otthon is előnyben részesítem a zöldeket, de már a lakásba is beszereztem egy kisebb szárazvirág csokrot az egyik kedves magyar dekoros csapattól. A hasunkat imádjuk, nagy örömömre egyre több a kimagaslóan jó bisztró jellegű hely Magyarországon. Évek óta SVÉT rajongók vagyunk, ami évről évre egyre több látogatót vonz, mutatva, hogy minél inkább vágyunk a jó minőségre.


Mi inspirál T
iteket leginkább?

Gyakran merítünk ihletet külföldi trendekből, Pinterestről vagy a megrendelőink ötleteiből. Nagyon inspiráló megpróbálni egy adott terméket jobb minőségben, akár más anyagból kivitelezni, mint ahogyan a képeken látjuk. Törekszünk a praktikumra és a könnyen szállíthatóság érdekében a legtöbb termékünket szétszedhetőre tervezzük meg. Viktor gyakran készít valamilyen sablont a munkája során, hogy szebben tudja kivitelezni a hegesztést. Rengeteg megvalósításra váró ötletünk van, legutóbb lámpabúra keresés közben akadtunk rá egy jó ötletre, aminek hozzá is fogtunk a megvalósításához, egyelőre saját célra fog készülni állólámpa belőle.

Kedvenc megvalósult munkáitok? Miért ezek állnak legközelebb a szívetekhez?

Örömteli volt a budaörsi virágüzlet berendezését tervezgetni, az üzlet megálmodójával együtt méregetni az üres üzlethelyiségben, aztán látni az elégedettségét és meghatódottságát a készen berendezett üzlete láttán. Azóta egy újabb virágüzlethez készítettünk kisebb berendezéseket, polcot, ott is hasonló öröm volt bennünk a megrendelő reakciója miatt.

Viszont a mai napig a legelső körkapus munka áll a szívünkhöz a legközelebb. Annyira jó élmény volt a barátainkkal együtt dolgozni és eltölteni a hétvégét Somlóvásárhelyen, ami nem volt izgalmaktól és kihívásoktól mentes, mégis szuperül sikerült és még közös borozgatásra is maradt idő. Megdolgoztunk érte, hiszen talán az év legmelegebb napja volt, mi pedig kerestük a Kreinbacher Birtok udvarának legtökéletesebb pontját a délutáni kültéri ceremóniához. Többször kellett szétszedni és összerakni a kaput, mire megtaláltuk a legmegfelelőbb helyet számára. Geometriai formáinkat is itt mutattuk be elsőként, melyet a Le Jardin Decor megrendelésére készítettünk. Több közös munkánk volt azóta is, amiért nagyon hálásak vagyunk a lányoknak. Van olyan álomprojektetek, amit már régóta szeretnétekmegvalósítani?

Van egy májusra tervezett projekt, amiben egy olyan magyar virágossal szeretnék együttműködni, akinek régóta figyelemmel követem a munkáját, de még nem volt alkalmam együtt dolgozni. Még nem tud róla, ezért erről nem szeretnék többet elárulni. Remélem megvalósul úgy, ahogy elképzeltem. Álomprojekt lenne több lakberendezési tárgyat, dohányzóasztalt, polcot, különleges formában és limitáltan gyártani. Egy-két kedves korábbi megrendelő már érdeklődött iránta. Imádnám!

Van bármilyen, a közeljövőben vagy jelenleg futó projekt/ termék/
felhívás amit szeretnétekmegmutatni/bemutatni az olvasónak?

A legfontosabb közeljövőre tervezett munka, hogy elkészüljön a webshopunk. Szeretném az eddigi termékeinket könnyen elérhetővé tenni, akár a vidéki dekorosok, magánszemélyek számára is. Emellett folyamatosan készülünk a szezonra – ami nem tudjuk, hogy mikor fog kezdődni – az új boldogságkapuk, virágtartó állványok gyártásával. Szerencsések vagyunk, mivel a vidéki műhelyünk 5 perces sétára van a lakásunktól, így a jelenlegi helyzetben is zavartalanul tudunk leginkább a hétvégéken dolgozni. A műhelyben csak mi tartózkodunk és mindig kéznél van a fertőtlenítő és kesztyű. Én itthonról végzem a feladataimat, kerülve a felesleges érintkezést másokkal. A legfontosabb felhívásunk: #vigyázzunkegymásra

Bucek Fabrication
E-mail: bucekfabrication@gmail.com
Facebook: facebook.com/bucekfabrication
Instagram: instagram.com/bucekfabrication
Telefon: +36707762982

 

Borítókép:vagány indusztriális
Hatszög boldogságkapu: Bucek Fabrication
Dekor: Blush Wedding Decor
Fotó: Mia Kantor Photography
Székek: YESS EVENT HIRE

Kép 1:
Fotó1: Kreinbacher Borbirtok
sokszög dekor elem és asztalszám tartó: Bucek Fabrication
Dekor: Le Jardin Decor
Fotó: Kövesdi Réka fotográfia

Fotó2:utazás tematikájú esküvő
Fém asztaldekor: Bucek Fabrication
Dekor: Gondos Orsi Esküvő
Fotó: Fotonfotó

Fotó3:mesebeli kastélyban
Fém arany virágtartó állvány: Bucek Fabrication
Dekor: Le Jardin Decor
Fotó: Vamos Wedding Photography

Kép2

Fotó1:Kültéri szertartás
Körkapu és fehér posztamensek: Bucek Fabrication
Dekor: Le Jardin Decor
Fotó: Kövesdi Réka fotográfia

Fotó2: görög lazaség
Fém arany táblatartó állvány: Bucek Fabrication
Tábla: Kisdió
Dekor: Your Lefkada Wedding
Fotó: Lefkada Wedding Photography

Fotó3: ipari pompa
Rézcső kapu: Bucek Fabrication
Dekor: Képzeld El Wedding
Fotó: Imagined by Sofia

Kép 3:
Fotó1:geometrikus dohányzóasztal otthonunkban
saját kép, Bucek Fabrication egyedi lakáskiegészítő

Fotó2:budaörsi fiatalos virágüzlet
Virág Croom

Kép4:
Fotó1: őszi csoda Etyeken
Fa háromszög boldogságkapu: Bucek Fabrication
Dekor: Fru Flowers Flowers & Design
Fotó: Bálint Handler Photgraphy

Fotó2:lágy romantika
Körkapu: Bucek Fabrication
Dekor: Tobozművek
Fotó: Petra Pakó Photography

 

Vélemény, hozzászólás?